First chapter

First chapter

Új hely , új élet 

 új esélyek 

Arra keltem, hogy a nap besüt a sötétítő függöny  egy kis résén pont a szemembe. Pislogva nyitottam ki a szemeimet és próbáltam eltakarni őket a zavaró fényforrás elől. Kitapogattam a telefonomat és megnéztem az időt, még csak 9:00. Van még teljes 2 órám a repülő indulásáig. Ott pedig majd Dennis néni fog minket várni és elvinni az új házunkhoz. Minél jobban tudatosul bennem az, hogy itt hagyom, LA-t, annál izgatottabb vagyok. Ez olyan, mint ha az élet megajándékozott volna egy második eséllyel, egy újra kezdéssel. Olyan helyre költözünk, ahol senki sem ismer.

Óvatosan Fordultam meg z ágyban és szomorúan tapasztaltam már csak én fekszem benne. Nagy nehezen kimásztam a még melegágyból kényszerítve magam arra, hogy átcsoszogjak a szomszédos szobába. Ott magamra kaptam a tegnap már előre kikészített ruhámat. Egyszerű és kényelmes egy hosszú repülő útra. Igaz az öltözködésben mindig is otthonosan mozogtam, Imádom a divatot ezzel is szeretnék majd foglalkozni. Hatalmas álmom, hogy egyszer modell vagy divattervező legyek. Még egyszer ellenőriztem, hogy eltettem-e minden cuccot, amit akartam. Büszkén nyugtáztam magamban, hogy semmit sem felejtettem ki és minden a helyén van. Igaz csak a ruháimat és néhány személyesebb holmimat viszem magammal, a bútorokat majd ott intézzük el. Kihúztam egyenként a 3 bőröndömet az ajtóm elé. Egy utolsó pillantást vetettem a régi szobámra és mosolyogva hagytam el a helységet. Hiányozni fog minden itt eltöltött perc, de jobban izgat, mit hoz majd a jövő számomra és Mary számára.

- Brad , Elliot – kiabáltam el magam vagy háromszor , de semmi . A negyedik próbálkozásra sikerült is észrevetetnem magam . Majd egyszer csak a két ökör lökdöste fel egymást röhögve . Hirtelen megtoppantak mikor meglátták az okát, amiért feljöttek .

- Segítenétek?- meresztettem rájuk csízmás kandúrt is meghazudtoló szemeket. Tudom, hogy ennek nem tudnak nemet mondani

- Hány éves vagy Tiff ? – indult le pufogva Brad az egyik táskámmal a kezébe.

- Egy hónap múlva 18- szóltam utána, majd Elliottal mi is megfogtunk egy táskát és lefelé vettük az irányt.

Csodák csodájára a földszinten az étkezőben anya és apa várt. na meg a kedvenc csokis gofrim és a napi gőzölgő forró kávém .

- Mivel érdemeltem ezt ki? – mutogattam körbe – Csak nem ennyire örültök annak, hogy elmegyek? –kuncogtam.

- Deeeeeee- szólaltak meg az ikrek egyszerre mire apa megajándékozta őket egy nyakassal.

- Szeretnénk, ha szép lenne az utolsó itt töltött reggeled – ölelt magához, amit gondolkodás nélkül viszonoztam.

-Nico nekünk lassan indulnunk kéne – nézett anya az órájára – Ne haragudj kincsem, de behívtak minket a stúdióba – szorongatott meg ő is.

-Semmi gáz hisz ez a munkátok. Meg amúgy is hol lennének nélkületek a nagy sztár énekesek? –erőltettem egy mosolyt.

Általában mindig ez van, már rég megszoktam. Nem voltam ott az első iskolai fellépésemen se, és most se lesznek, velem mikor itt hagyok mindent.

- Vigyázz magadra angyalkám – puszilt meg apa .

-És legyél igazi kis ördög, mint itthon – kacsintott anya majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Hát igen ők az én szüleim. Folyton elfoglaltak, de jobbakat nem is kívánhatnék.

-Ja és ahogy oda értetek hívj!- parancsolt rám apa – Fiúk ti meg vigyétek ki a húgotokat a repülőhöz.

Mintha én nem tudnék vezetni – gondoltam magamban

Szép lassan elfogyasztottam a reggelimet és megittam a kávémat, de így is maradt még egy órám. Unottan dobtam le magam a srácok közé a kanapéra ahol valami értelmetlen film ment.

- Úgy unatkozooooooooooook – dőlt rám Elliot – Csináljunk már valamit.

- Tiffany nem szívsz el velünk egy „búcsú cigit” velünk – mutogatott Brad a levegőbe.

- Csak ha megígéritek, hogy ez lesz az utolsó nektek is – bólintva adták a tudtomra, hogy így lesz.

A szokásos helyünkre mentünk azaz Elliot szobájának ablakából másztunk ki a tető egyik kisebb lapos részéhez ahol 3 pont elfértünk .Általában ide jöttünk ha valami valami bajunk volt vagy csak egyedül akartunk lenni. Elfoglaltuk a szokásos helyünket majd Brad körbe adta a dobozt. Sorban gyújtottuk meg szokás szerint a legidősebb Elliot majd Brad és én . Az ajkaim közre fogták a fehér papírba csomagolt káros anyagot és egy mélyet szívtam bele . Egy éve el se tudtam volna képzelni az életem nélküle de mostanra letettem . rengeteg okom volt rá amiről nem szívesen beszélek bárkinek . Akinek tudnia kell róla az meg már úgy is tisztában van az egész történettel . Ez is a múltam egyik sötét foltja a többi mellet .

-Furcsa lesz nélküled itt Tiff- fújta ki a szürke füstöt Brad .

- Bro én könnyen meg fogom szokni a csendet – dőlt hátra Elliot – Nem lesz „Eliot hozd ide azt vidd oda azt „- nyafogott mint egy hisztis kislány .

-Nekem se lesz rossz , hogy nem fogok koszos bokszerekbe botlani minden második lépésem után – nevettem el magam – De azért egy picit hiányozni fogtok .

-Ahogy te is húgi – ölelte át a vállam Brad .

Mikor végeztem elnyomta a csikket és a bátyáimon átmászva a mentem vissza a házba. Elliot szobájába belépve megcsapta az orromat az ő jellegzetes illata. Ebben a pillanatban döntöttem úgy, hogy magammal viszem valamijüket, valami személyeset. Megláttam az egyik focis dzsekiét, amit annyira szeretek és magamhoz vettem. Gyorsan szaladtam Bradhez akitől a kedvenc sapiját vettem kölcsön.

Az óra 10:15 mutatott ideje menni . Lassan ballagtam le a lépcsőn ahol már a fiúk vártak . Felvettem a cipőmet és felkaptam a kézi táskámat . Indulásra kész voltam , azt hiszem .Ők előre ültek be így én a hátsó ülésre vettetem be magam . Mielőtt elhajtottunk volna még mint egy ovis integettem a háznak ahol felnőttem .Az út viszonylag csendesen telt el ami nálunk nem megszokott . A fiúk mindig hangosan nevetgélnek vagy csak mondják és mondják .Én viszont úgy éreztem ha megszólalok egyből elsírom magam , na ez meg nekem nem szokásom .Ahogy oda értünk Elliot és én kiszálltunk a csomagokkal együtt ,még Bradly leparkolta a kocsit. Rengeteg ember volt a reptéren, viszont egyből kiszúrtam az integető barátnőmet. Nekem is mosolyra húzódott a szám és úgy érezem ez adott erőt , hogy felszálljak erre a fránya gépre .

- Azt hittem már sose jössz – ölelt meg – Már alig várom, hogy elinduljunk.

- Hát még én – kacsintottam rá.

Akkor megszólalt a hangos bemondó mi szerint 30 perc múlva indul a mi járatunk. Odafordultam a bátyáimhoz, akik zsebre dugott kézzel pásztázták a földet. Tényleg nincs rendbe velük valami , én meg igen csak a sírás szélén álltam .

-Hát akkor itt lenne a búcsú ideje – próbáltam vissza tartani a könnyeimet.

Majd hirtelen egyszerre rántottak magukhoz így egy hatalmas testvéri ölelésbe részesítettek. Ez volt az a pillanat ahol eltörött a mécses. 

-Ne sírj Tiff - simogatta a hátam Elliot - Nagyon szeretünk hallod ?- nem tudtam megszólalni csak bólogattam .

-El sem tudod képzelni mennyire - nyomott egy puszit Brad az arcomra - Ha bármi baj van egy telefon és ott vagyunk . Még ha ez a papucs Hollyval is van - erre már mind a 3 nevettünk . 

- Szeretlek titeket - pusziltam meg végül őket majd elindultunk egymásba karolva Maryvel becsekkolni .

Minden rendben ment , hamar fent is ültünk a gépen . Most 3 órás útnak nézünk elébe .Huh mit ne mondjak élvezetes lesz 3 órát ülni . Áldom az isteni szarkazmust . De a cél még akkor is fantasztikus : London .

Az ablakon át figyeltem a felhőket , majd egyszer csak elaludtam . Mikor felkeltem Mary közölte , hogy egy fél óra és landolunk . 

- El sem hiszem , hogy majdnem 3 órát aludtál - forgatta nevetve a szemeit - De végre itt vagyunk , wááá alig várom .

-Látni akarom már Denist - nyújtózkodtam .

-Az apád húga már ne haragudj , de egy picit ....

-Dilis ? -tettem fel az egyszerű kérdést ami igaz volt . Tény Denis apa húga különc , ezt már a megjelenése is mutatja .A haja színe havonta változik , most az hiszem felül vörös és világos szőke ombre a vége . Vagyis ilyen volt egy hete .

-Én a furi kifejezést akartam használni de igen - kuncogott .

- Ilyen az én családom - mosolyogtam rá .

-És én így szeretem - döntötte a vállamra a fejét .

Majd jött a landolás amit nagyon utálok , apa régen mindig azt mondta rágózzak így nem fog bedugulni a fülem . na ha 7 rágót nem rágtam akkor egyet se .Hála istennek sikeresen landoltunk és megkezdtük a leszállást a gépről . Millió és egy ember volt itt , ha eddig az embernek nem volt tömeg iszonya akkor most lett . Alig bírtuk átpréselni magunkat az embereken . Mikor végre a csomagjainkhoz jutottunk újra át kellett préselnünk magunkat az ember tömegen . Elől ment Mary én meg mögötte , persze ő csak két bőröndöt cipelt még én 3 .Egy kicsit szellősebb helyre értünk mikor megláttam , hogy a cipőm egy fűzője lóg . Épp csak megigazítottam mikor hirtelen neki mentem valakinek és mind a ketten a földön landoltunk .

-Nem hiszem el hogy ...- hallottam meg a mély rekedtes brit akcentussal rendelkező férfi hangot ami megfogott -...wow - kaptam el végül a tekintetét .

Igen nekem is ez volt az első gondolatom mikor megláttam .Wow . Gyönyörű zöld szemei az enyéimbe néztek , csoki barna göndör haja rendezetlenül állt össze vissza és az ajkai . Azok  igézőek voltak , alig bírtam levenni a szemem róla .

-Ne haragudj jobban kellet volna figyelnem - szabadkoztam , majd hirtelen felpattant és segítő kezet nyújtott amit el is fogadtam .Majd mintha villám csapott volna belém , olyan érzés futott végig a testemen .

-Nem jobban kellet volna figyelnek - mosolyodott el és elő kerültek a gödröcskéi ( !!) Oké most fogok elolvadni .
-öö nekem ..mennem kell - szedtem össze egy épkézláb mondatot .
-Remélem beléd botlok még - kacsintott rám .

Zavaromba meg sem tudtam szólalni , csak azt vettem észre , hogy Mary közeledik felém .Se szó se beszéd ott hagytam a srácot . Annyira zavarba lettem én aki a flörtölések királynője ( Brad szerint ) . Nem tudom mi ütött belém .....

Mary

 ~Zene~

Végre itt vagyunk. El se hiszem hogy ez London, bár a fejem az már tudja mert mar is elkezdett fájni az időeltolódás miatt. Persze Tiffnek ez meg sem kottyant ő végig aludta szinte az egész utat, míg én szokásosan paráztam: le fogunk zuhanni, valahol van egy terrorista aki lelő, bomba van a gépen, meghibásodik a repülő.. komolyan mondom h lazítanom kéne, de hisz új élet, most majd megtanulom hogyan engedjem el magamat. A reptéren Denis várt minket, természetesen megint a maga stílusában felöltözve, de őt mindenki így szereti és így fogadja el. Tiffany amilyen béna rögtön belebotlott egy srácba, gondolom az illető repdesett az örömtől hogy fellökték és ráesett a bőröndökre. Mondjuk ha én fiú lennek biztos örülnék ha egy ilyen szépség esne rám. Eleg sokszor irigykedek a bartnom szepsegere es arra h mennyi fiú van oda érte.

-Taxival megyünk? -fordultam Denis fele aki úgy nézett rám mintha azt kérdeztem volna h piros-e a kék.

-Mary ez London. Nem L.A.-ben vagy mar, ahol alig ülnék kocsiba az emberek úgy hogy ok is vezetik a járműt. Az én kocsimmal megyünk- Tiffany persze csak nevetett az egészen de nem vagyok benne biztos h azon nevetett mint amire én gondoltam elsőre, olyan volt mintha a képzeleteben egy egész más világban járna, de h mitől azt nem tudom. Rengetek autó állt kint a parkolóban amin én csak csodálkoztam. Tenyleg tok mas hely mint L.A., ott nem látsz mást mint taxit, jó persze itt is volt, de itt az emberek jobban szeretnek a saját autójukban vezetni. Ami szerintem remek ötlet. Ahogy oda értünk D kocsijához bepakoltuk a bőröndöket és már indultunk is ahhoz az albérlethez, amit a barátnőm nénikéje intézett nekünk.

-Uram atyám milyen gyönyörű varos- csodálkozva tekintettem ki az autó hátsó üléséről.

-Mennyit fogunk itt bulizni- fordult hatra Tiffany es rám kacsintott.

-Hello London, itt vagyunk! - mondtuk meglepően egyszerre majd pedig hatalmas nevetésbe törtünk ki. Dennis feljebb vette  a rádiót es Paramore- Still into you című számát kezdtük el mind a hárman énekelni. Én mar az első fel órában amit Londonban töltöttem remekül ereztem magam. A szám végére pedig a kocsi leparkolt egy jó magas épület előtt.

-Hát itt vagyunk-szállt ki a kocsiból Tiff. Én meg kicsit a

kocsiban maradtam, eszembe jutottak az otthoni emberek és kissé hiányozni kezdtek, a tudat viszont h minden nap hívhatom őket megnyugtatott. Legalább is a szüleimet igen, Davidet nem tudom, mikor elköszöntem otthon a családomtól mindenki megölelt és ezer tanácsot adott otthon, David adott két puszit az arcomra ( bar szerintem arra is csak a nagymamám vette rá) és annyit mondott hogy "Szia", az én szemeim persze rögtön könnyesek lettek, de a nagyi megszorította a kezemet tudatva hogy nincs semmi baj és hogy ő itt van velem. Remélem hogy ha haza látogatok majd, akkor a testvérem örül majd nekem. Mielőtt én is kiszálltam volna az autóból gyorsan előkaptam egy régi fényképet a táskámból. Én és David vagyunk rajta. Amikor a kép készült én 6 a tesóm pedig 8 éves volt és épp egy görögországi nyaraláson voltunk. A tengerparton álltunk és egymást öleltük. A hatalmas mértékű víz pedig ott hullámzott mögöttünk. Milyen jó is volt. Gyorsan megpusziltam a képet majd én is kipattantam a járműből.

-Whaa úgy izgulok- öleltem meg Tiffanyt

-Remélem tetszeni fog nektek a lakás- nyitotta ki az épület ajtaját Denis

-100%- fordult felé Tiff. A lift felvitt bennünket az 7. emeletre és ott kiszálltunk. A 13-as szoba előtt megálltunk.

-Hat itt lennénk- törtem meg a félpercnyi csendet. Nem tudom hogy ők is úgy izgultak-e mint én vagy csak én dramatizáltam túl az egészet, de az én szívem a torkomban dobogott. Dennis behelyezte a kulcsot a zárba, elfordította és az ajtó már nyílt is. A levegő megfagyott körülöttünk, így vissza gondolva elég röhejes az egész szitu, mintha épp Liam Hemsworth házába készültünk volna belépni.

-Én félek- suttogtam. Egy- két másodpercig ismét nem szólt senki.

-Na jó lányok, ez gáz. Irány befelé- berántott minket Denis, mi pedig mint akik épp a mézeskalácsházba mennek befelé kikerekedett szemmel figyeltük meg a lakás minden egyes pontját.

-Eszméletlen- szólalt meg végre Tiffany is aki eddig a személyiségétől eltérően szokatlanul csendben volt. Nem tudom mi lelte.

-El se hiszem, hogy ez a miénk, gyönyörű- öleltem meg azt a személyt akinek minden segítséget köszönhetünk Londonban. Tényleg gyönyörű volt. Annyira otthonos és pont hozzánk illő kis szerény hajlék. Én már akkor éreztem hogy mennyire jó lesz itt élni és hogy életem legnagyobb kalandjába csapok bele. Az ajtón belépve jobb oldalt volt egy fogas, bal oldalt pedig a cipős szekrény és a falon csimpaszkodó tükör. Tovább haladva a nappaliban találtuk magunkat, ahol egy kanapé helyezkedett és egy tv volt vele szembe. A tv mögött egy terasz volt, ahonnan a kilátás maga a megtestesült gyönyörként pompázott. Már akkor biztos voltam benne, hogy sok időt fogok eltölteni abban a nádból készült hinta székben ami az erkélyen volt. A nappalból 5 ajtó nyílt. 2 hálószoba, 1 fürdőszoba, 1 konyha és 1 úgymond szórakozó szoba, ahol könyvespolc állt a sarokban. Volt ott még zongora is örömömre. A falon egy nagy hangfal csücsült, aminek éreztem hogy még biztos nagy hasznát vesszük.

-Hogy döntsük el kié legyen melyik szoba?- kérdeztem.

-Kő-papír-olló!- vágta rá nevetve Tiff. Régebben is mindig így döntöttünk a nehéz helyzetekben mikor nem jutottunk dűlőre és eddig mindig bevált.

-Oké, akkor az ajtóhoz közelebbi legyen az egyes szoba, ha tenyered tiéd, ha én nyerem enyém.

-Áll az alku!- kezet fogtunk majd pedig rákészültünk a mérkőzésre. Denis röhögött rajtunk, hogy milyen komolysággal vettük ezt az egészet.

-3-ra. Mehet?

-Mehet. Kő.

-Papír.

-Olló- kiabáltuk majd pedig mind a ketten mutattunk valami formát. Én követ, Tiff pedig papírt választott.

-És nyertem-büszkélkedett. Mindig én érek majd előbb ki az ajtón.

-Te csak azt hiszed királylány- löktem rajta egyet.

-Mielőtt még elkezdődik a cicabunyó én megyek csajok.

-Köszönünk mindent- léptünk közelebb csoportos öleléshez.

Elindult Denis az ajtó felé, de mielőtt még kilépett az ajtón vissza fordult.

-Azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy a lakbért még az első 2-3-4 hétben fizetik a szüleitek, amíg nem találtok munkát. Azonban, ha a későbbiekben nem tudjátok fenntartani a lakást, akkor vissza kell hogy menjetek Los Angeles-be. Ez volt a szüleitek feltétele. Drukkolok lányok, jó szórakozást, élvezzétek a "nagybetűs" életet- majd pedig már kint is volt. Kicsit még lefagytunk, aggódtunk a feltétel miatt, hisz nehéz ez a dolog még ha könnyűnek is tűnik. Fizetni a rezsit, kaja pénz, lakás fenntartás, egyéb kiadások. Nehéz ez. De megoldjuk, mint mindig, ezt is.

-El sem hiszem Mary, van egy lakásunk- elkezdtünk hangosan nevetni és sikítozni. Bementünk a konyhába és lám mi várt minket ott??!! Egy üveg pezsgő rajta egy cédulával: "Legyetek rosszak... szórakozzatok!!! Puszi D. ♥ "

Mi persze kaptunk az alkalmon és felavattuk a házat az itallal.

-Körülnézek a szobámban-fordultam a barátnőm felé, aki az utolsó cseppeket gurította le a torkán az alkoholból.

-Örülök, hogy lettél az enyém- mondtam a szobának mikor beléptem az ajtón. Otthonos kis szoba volt, lila színű fal, gardrób, egész alakos tükör (kedvencem!!!) franciaágy, kis íróasztal. Az egyik rész olvasáshoz volt kialakítva. Kanapé volt a sarokban, mögötte olvasólámpa és egy polc a könyveknek a falon. 2-3 percben míg végigvizslattam a szobát és az utolsókat kortyoltam a pezsgőmből elterveztem hogy hogy tegyem egy kicsit Mary-sebbé az egészet. Gyorsan előkaptam a dobozomból a képeimet amiket a falra és az éjjeli szekrényre raktam. Nem bírtam ki otthon hogy ne hozzam magammal néhány olyan plüssömet akik nélkül nem tudnék élni. Mindegyik közel áll hozzám és valaki olyasvalakitől kaptam aki fontos nekem. Lehet hogy gyerekes de ők velem maradnak míg élek.

Mihelyst befejeztem a szobám díszítését ledőltem az ágyra és felhívtam anyut.

-Szia anya.

-Szia kicsim, ügye nincs bajod, épségben oda értél ügye?

-Jajj anyu nyugi, nincs semmi bajom- nevettem el magam, jól esett hogy aggódott.

-Jójó, de akkor mesélj már, milyen London, milyen a szállás?

-Oh anya, nagyon szuper. Gyönyörű London és annyira más mint L.A. Egyszerűen imádom. Az emberek is kedvesek és rád mosolyognak, olyan vidámnak látszanak. A lakás pedig jobb nem is lehetne. Imádom Denist, hogy ilyen kecót szerzett nekünk. Épp most rendeztem be a szobámat. Olyan jó itt, viszont ti nagyon hiányoztok.

-Te is nekünk kincsem, örülünk neki hogy minden rendben van, már aggódtunk miattatok.

-És mit csináltatok ez első nélkülem töltött órátokban?- kérdeztem anyut kíváncsian. Hallottam a hangján hogy mennyire örül a társalgásunknak.

-Én megfőztem a kedvenc ételed hogy itt légy velünk egy kicsit vacsoránál, apád pedig a kiskori fényképeidet nézegette és minden második  percben csak annyit hajtogatott hogy "hogy megnőtt az én angyalkám"- nevette el magát anyu, és már én is elkezdtem kacarászni, elképzeltem aput és hát elég nevetségesen játszódott le a fejemben.

-És mi van Daviddel? Ő mondott valamit miután elmentem? Hiányzok neki? - érdeklőttem félénken.

-Ő elment moziba a barátaival...

-Látom nem sokáig bánkódott miattam

-Jajj Mary biztos vagyok benne hogy hiányzol a bátyádnak és bi...

-Mondd annak aki elhiszi- vágtam bele a szavába és nem engedtem hogy befejezze a mondatot.  -Sajnálom anya nem a te hibád, ne haragudj.

-Semmi baj kincsem, majd kialakul valami, most megyek mert még meg kell csinálnom a salátát, légy jó. Szeretlek angyalom!

-Én is anya, puszilom a többieket.

Olyan rossz volt hallani hogy talán nem is hiányzok a bátyámnak, körülbelül azóta megy ez a "vita" közöttünk mikor nem hallgattam rá és elkövettem egy hibát... 

Hatalmas gondolkozásomat Tiff éneklése zavarta meg, akinek hangja a másik szobából hallatszott.  -Helló szépség-nyitottam be a másik helységbe, de mint aki nem is hall nem figyelt rám. -Mondom helló szépség-ordibáltam most már a barátnőm felé.

-Oh szia, észre sem vettelek- szabadkozott.

-Nah azt észre vettem- nevettem el magam.

-Jól van na- dobott felém valami plüss állatot.

-Tiffany mondd csak mitől vagy így elbűvölve? 
-Semmitől.
-Aha, jó, ezt mondd annak aki elhiszi drágám. Én már túl régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam mikor mondasz nekem igazat és mikor nem- váltottam kicsit komolyabb hangnemre. Igazán érdekelt, hogy mit titkol előlem és hogy mi az a rejtélyes dolog amit nem lehet elmondani. 
-Jó, meggyőztél, remélem örülsz. De ezek után karácsonyig csönd legyen- intett felém Tiffany.
-Győzelem! Na bökd ki édes mit titkolsz-remek érzés volt nyerni és hát nem is titkoltam az örömöm. Felvettem egy diadalmas mosolyt és vártam a story-t.
-Hát még a repülőtéren kezdődött minden. Amikor belém botlott egy srác.
-Jobban mondva te belé- egészítettem ki egy kis nevetés keretében.
-Igen. Nos, én azóta megbolondultam, vagy nem tudom mi van velem. De az a pasi elképesztően szexi volt. Hatalmas, gyönyörű, zöld szemei voltak, amik ragyogtak a napsütésben és elvesztél bennük. Az illata mámorító volt. Majdnem elájultam tőle. Nem tudom honnan szerválta, de ilyennel parfümmel még nem találkoztam. A mosolyáról pedig ne is beszéljünk. Kis gödröcskék díszítették csábos és egyben sármos fogvillantását- én csak néztem a barátnőmet, hogy a személyiségétől eltérően, hogy áradozik egy fiúról. Mintha nem is vele beszéltem volna. 
-Álljunk csak meg egy pillanatra- szakítottam félbe- szóval te azt mondod nekem, hogy találkoztál egy szuper szexi 10/10-es pasival és nekem nem szóltál?
-Maaaaaary- lökött a vállamon egyet Tiff.
-Jól van na, de azért ha ennyire jó csávó, akkor én is megnéztem volna. Ígérd meg, hogy ha legközelebb látod Mr. Szexit nekem is szólsz, vagy csak kikiáltasz egy általunk megbeszélt szót, ami azt jelképezi, hogy látod. Mondjuk barack, vagy kecske, vagy fogkrém vagy valami.
-Hülye vagy- nevette el magát.
-Tudom, de ennek a kórnak még nincs ellenszere.
-Nem is kell. én így szeretlek és hát pont ezért vagy a legjobb barátnőm, mert végre van egy személy, akinek a hülyesége túlszárnyalja az enyémet. 
Odaléptem hozzá és megöleltem, majd pedig elbúcsúzkodtam és mentem aludni, de előtte elmondtam neki, hogy reggel megyek állást nézni. Átmentem a saját szobámba és bebújtam az ágyba. Az éjjeliszekrényről levettem a rózsafüzért, amit még a nagymamámtól kaptam, majd elmondtam egy imát és Istent kértem, hogy vigyázzon a családomra. Ezt követően mély álomba merültem és neki láttam az első alvásomnak Londonban.