Prológus

Prológus

 Egyszer minden álom valóra válik 

~Zene~

**Mary**

Itt ülök a szobámban , az ágyamon . Azon a helyen ahol lehúztam 17 évet . Csodálatos 17 év volt , aminek szinte egy percét sem bántam meg .Kivéve az elmúlt pár hónapot . Most pedig még mindig nem hiszem el , hogy holnap már Londonban fogok élni . El sem hiszem , hogy a szüleim bele egyeztek , hogy Tiffanyval elköltözzünk . Először azt hittem nem engednek majd el mert hát Tiff pont a szöges ellentétem. Még ő lázadó, bulizós szabad szájú én inkább meghúzom magam. Végül meglepődtem mikor rábólintottak az ötletre. Furcsállottam egy kicsit. Mintha nem is zavarná őket, hogy el akarok menni, de az is lehet, hogy tudják, hogy mennyi dolgon mentem át az elmúlt időszakban és belátták, hogy tényleg el kell szabadulnom LA-ből. Olyan sokan megbántottak, kihasználtak és átvertek, hogy minden egyes alkalommal könnyek futnak, szemeibe mihelyst belegondolok. A szüleimmel is olyan sok vitám volt, a bátyámról nem is beszélve. Az utóbbi időszakban egy jó szavunk sem volt a másikhoz és nem tudom, hogy hol rontottuk el. Én nem akarom ezt, nem akarom, hogy életünk végéig így  legyen. Azt sem tudom, hogy egyáltalán oda jön-e hozzám, hogy "Szia" vagy "Helló" vagy bármi. De legalább anyuék nem szóltak bele a döntésembe. Igaz láttam rajtuk, hogy nem  repdesnek az örömtől, hogy az egyetlen kicsi lányuk felnőtt és úgy döntött, hogy máshol írja élete történetét. Persze a nagymamám az rögtön kiakadt, de erre számítottam, hisz nagyon imádjuk egymást. Ő szerettette meg velem az olvasást, a hangszeren játszást, a táncolást. Az ez utóbbi nagyon a szívemhez nőtt ugyanis a nagymamám táncos Nő volt és mikor kisebb voltam volt meg néhány fellépése, és amikor vége lett mindig rohantam oda hozzá, hogy:

-"Mama, mama taníts meg engem az így táncolni, légy szíves." - erre ő mindig csak ennyit mondott.

 -"Majd Az élet megtanít, mikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy a táncolás mellett találod meg ön magad. Semmi másban. Csak a zenére figyelsz Majd, érteni fogod és akkor kis angyalom, akkor leszel a LEGJOBB. " 

Talán ő az, akit a legjobban sajnálok itt hagyni. Ha a szüleimmel vagy Daviddel vesztem össze ő hozzá mindig mehettem és mindig meghallgatott. Neki mindig megvolt a  varázsa és én mindig is csodáltam. Nagyon sokat jelent számomra, hisz ő a példaképem, de muszáj elmennem én nem  tudok itt maradni többet. Meguntam az életet ebben a városban. SZABADULNI AKAROK! Nagyon várom már az új várost, mert azt hiszem bizonyítani, akarok magamnak, hogy én tudok vigyázni magamra és képes vagyok arra, hogy erős maradjak. Találkozni akarok új emberekkel, mert az itteniekből már nagyon elegem van. Legalább is két személyből  van egy  életre elegem. ! Az egyetlen ember, aki mindig ott volt mellettem az Tiffany, aki most is itt van velem és segít pakolni. Tudom, hogy bármi bajom van, ő ott van velem és támogat. Ezt az elmúlt években nem egyszer bizonyította.

- Olyan fura lesz elmenni. Fura lesz az, hogy ha reggel felkelek, nem pillantom meg az órát és a falon lévő képeket, hogy nem arra kelek majd, hogy a szemembe süt a nap. Hiányozni fog a szobám, 17 év alatt ugyan azok a szokások, de már rettentően várom az új életet- mondtam a legjobb barátomnak miközben egy plüss mackót vizslattam, amit még 10 évesen kaptam aputól, nagyon sokat jelent számomra. Mert mindig vele sírtam vagy épp örültem. Kicsit megviselte már az idő, de ahhoz képest, hogy majdnem 10 éves elég jól tartja magát. Az az érdekes benne,  igaz, hogy elviekben macinak szánták, de ha hunyorogva nézed, elmegy egy nagyobb szőrű kutyusnak, aminek én mindig is nagyon örültem, mert szerettem volna valamiféle kisállatot, de soha nem lehetett.  Anyu allergiás a kutya és a macska szőrre. David és én rengeteget bánkódtunk emiatt és irigykedve néztünk azokra, akiknek volt házi kedvencük és vitték sétálni vagy épp játszottak vele. Nekünk sajna ez nem adatott meg. Így visszagondolva pedig ezt mélységesen bánom, hisz lehet, hogy a kis kedvenc hatására nekem és a testvéremnek jobb kapcsolata lenne, ugyanis lett volna egy közös elfoglaltságunk, de a szüleim ezt nem vették számba. 

- Tudod Mary ezzel én is így vagyok. De szerintem az élet olyan, mint a zongora. Hogy végül mit hozol ki belőle, csak attól függ, hogyan játszod. Nem hiszem, hogy bármi is képes lenne kifogni rajtunk és gondolj bele milyen jó lesz, egy olyan helyre menni ahol nem tudják ki vagy és nem ismerik a múltad. Új emberek, tiszta lap.

Meg sem lepődtem a zongorás hasonlaton. Ha már a nagy Nico Clark lánya persze, hogy zenei dologgal példálózik.

De igaza van  , nem félek attól, hogy hibákat követek majd el! Nem félek a botladozásoktól vagy a zuhanástól. Sokszor éppen az jelenti  számunkra a legnagyobb örömöt, amitől a  legjobban félünk. Talán mindent megkapunk majd, amire vágyunk. Talán olyasmiket is, amiről álmodni sem mertünk. Ki tudja, kit hová sodor a sors.  Az élet megtanított már arra, hogy mikor harcoljak valakiért, mikor álljak félre, ha én nem szeretek valakit, vagy ha engem nem szeretnek! Megtanított arra, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól! Azt is megmutatta, hogy sok embert is elvesztek  sok embert pedig el kell, majd engedjek, akiket szeretek. De erősnek kell maradnom  és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám! Idővel talán begyógyulnak ezek a sebek ....

~Tiffany~ 

Amióta az eszemet tudom, mindig is Londonban akartam élni. Nem mintha nem szeretném az "Angyalok városát”, de mint ahogy Bradly szokta mondani egy ilyen kis ördögnek, mint én semmi keresnivalóm itt az angyalok között. Igen ennyire szeret engem a bátyám . Még jó ,hogy a másik testvérem Elliot legalább egy minimális érzelmet mutat azzal kapcsolatosan , hogy hiányozni fogok neki . Na, igen nem mondanám , hogy könnyű az embernek, ha van két bátya , főleg ha ikrek .

- Tiff nem is figyelsz rám - dobott meg egy párnával a legjobb barátnőm.

- Bocs csak elkalandoztam - dobtam vissza a párnát neki.

- Még is, min ha szabad tudnom? - vont kérdőre nevetve.

- Hogy mennyire nem fog hiányozni nekem Brad és Elliot

Ő csak nevetve rázta meg a fejét és folytatta a pakolást. Jó lenne nekem is elkezdeni, viszont mindig szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni. De térjünk vissza a költözéshez. Az egyik legnagyobb álmom fog teljesülni. Holnaptól önálló életet kezdünk Maryvel. Igaz a lakást ahol élni fogunk az apám vette, de ezzel csak segített minket elindítani a felnőtté válás rögös útján. Ezen túl dolgozni fogunk még, hogy mint fogalmam sincs, de megoldjuk. Maryvel ketten rengeteg szörnyűségen mentünk már keresztül , ezt is megoldjuk majd valahogy . Szükségünk van a változásra , mind a kettőnknek nyomós oka van rá . Sose gondoltam volna , hogy az a hely amit gyerek koromban annyira imádtam egy másodperc alatt a pokollá válhat . Csak is egy bizonyos személy miatt .De szerelmes voltam , teljes szívemből szerettem és ez teljesen elvakított . Ő pedig kihasználta a hiszékenységemet . Hiába figyelmeztetett Mary , Bradly vagy Elliot és a szüleim , szokásom szerint mentem a saját fejem után . Azon a napon döntöttem el , hogy egy fiúba se fogok bele szeretni , soha senki sem fogja többet összetörni a szívemet.

- Sziasztok, lányok - nyitott be hirtelen Mary anyukája, ezzel kizökkentve engem a gondolatmenetemből. Amit mellesleg megjegyeznék nem nehéz megcsinálni az én esetembe. - Na, hogy álltok?

- Még van pár ruhám és kész vagyok - jelentette ki büszkén Mary és ráült a bőröndjére.

- Te Tiffany? - fordult felém érdeklődve.

- Én - hagytam egy kis drámai szünetet - pont sehogy, sem állok.

Erre mind a kettőjük álla leesett és tátva maradt a szájuk majd nagyokat pislogtak.

- Javíthatatlan vagy Tiffany Clark - nevette végül el magát Tamara majd ott hagyott minket.

-  Komolyan semmit sem pakoltál még el? - vágta csípőre a kezét.

- Yep - válaszoltam, majd elő vettem a zsebemben rezgő telefonomat. Elliot neve villant fel, kaptam egy sms-t .

Gyere haza!!!!!!!!

         xE

Rövid és lényegre törő, mint általában.

- De megyek is, el kéne kezdenem csinálni valamit - kacsintottam rá.

- Kell segítség? - udvariaskodott, mire csak nemlegesen megráztam a fejem.- Akkor ki kísérlek.

Azzal el is hagytuk a szobát, ami nem egy részeg estém után adott szálláshelyet. Kisebb mosolyra késztetettek ezeken az emlékek. Elköszöntem a szüleitől és már kint is találtam magam az utcán. Akkor jelent meg David, Mary bátya.

- Tiff - ölelt magához szorosan - Kislány hiányozni fogsz. Kivel fogok én lerészegedni?

- Ott a másik két Clark is - próbáltam eltolni magamtól. Nem szerettem mikor így viselkedik, minta Mary ott se lenne.

- Ez igaz - bólintott - Vigyázz magadra azért - szorongatott meg még egyszer.

Majd már mire észbe kaptam ott sem volt. Maryre néztem, aki csalódottan hunyta le szemeit. Megöleltem ezzel is éreztetve én mindig itt leszek neki.

- Néha úgy érzem nem is szeret.

- Ez butaság - löktem meg egy picit a könyökömmel - Én naponta mondhatnám ezt a bátyáimra - nevettem el magam, amihez ő is csatlakozott.

- Akkor, reggel 11-kor a reptéren. Ne késs el - parancsolt rám.

- Igen is - tisztelegtem előtte, majd hátat fordítva elindultam haza a megszokott úton.  Csupán pár sarok választott el minket, imádtam sétálni főleg így nyáron.

A kedvenc évszakom, plusz a sulinak is vége. Észre se vettem, hogy már haza is értem. Ahogy beléptem a családi házba Elliot szaladt le a lépcsőn egyenesen felém.

- Tiffany ez így jó lesz. Randim lesz Hollyval.- mutatott a ruhájára.

 Komolyan ezért kellett haza jöjjek? Na ezért a pillanatokért adok hálát, hogy elköltözök.

- Tökéletes - néztem végig rajta, és tényleg jól nézett ki. Egyszerű kék ing és egy sötét farmer, na meg persze az elengedhetetlen pilóta napszemüvege.

- Akkor lépek is - vette le a kulcsát az akasztóról.

- Anyáék?

- Valami vacsin  - kapta fel az egyik cipőjét.

- Bradly?- tettem fel a következő kérdésem.

- Alszik, úgy 2 órája jött haza Travis hétvégi bulijáról - szerencsétlenkedett a másik cipőjével.

- Holnap ki kísérsz? – támaszkodtam a falnak.

- Ki nem hagynám, azt a pillanatot mikor elmész - kacsintott.

- Köcsög - duzzogtam.

- Tudod, hogy szeretlek angyalkám - puszilta meg az arcom – Ígérem, reggel itt leszek.

- Szeretlek Elliot - öleltem meg.

- Én is Tiff .

Miután Elliot itt hagyott , kajáltam majd felmentem a szobámba . Szimpla 4 óra alatt végeztem a pakolással . Szépen össze hajtottam mindent , és elcsomagoltam a szükséges holmijaimat . Vettem egy nagy forró zuhanyt , csak akkor tudatosult bennem , hogy ez az utolsó estém itt . Magamra kaptam a piszim , a szobámba belépve rossz érzés fogott el . Egyetlen szóval tudnám jellemezni : üres . Ez megrémített , így fogtam magam és átmentem a mellettem lévő szobába . Halkan benyitottam , teljesen sötét volt bent . Szerencsémre úgy ismertem ezt a szobát mint a tenyeremet . Halkan oda osontam az ágyhoz majd óvatosan bebújtam . Halk szuszogást hallottam és ismerős illat csapott meg . Szorosan bújtam oda a bátyámhoz , aki egy morgással adta tudtomra , hogy felébresztettem .

- Ne haragudj Bradly - húzódtam arrébb, mire visszahúzott.

- Maradj kis ördög - nem láttam, de tudtak, hogy mosolyog.

Igen, Elliot angyalnak becéz és apa is még anya és Brad kis ördögnek. Nem is értem, honnan veszik ezeket a neveket.

- Hiányozni fogsz.

- Ne várd, hogy olyan nyálas legyek, mint Elliot - kuncogott, mire játékosan bele csíptem- De te is nekem, minden egyes idegesítő szokásod.

- Hívni foglak minden nap.

- Ne strapáld, magad úgy sem fogom felvenni - kacagott - Na, jó tudod, bármi van, csak szólj. Az első géppel repülök.

- Imádlak Brad .

- Én is kis ördög. Vigyázz London a húgom bevenni készül.

Nevetve csuktam be a szemem és merültem el az álmok világába. Izgatottan vártam mit hoz a holnap…..

Sziasztok! 
Ez lenne az új blogunk bevezetője. Reméljük, hogy ez a kis prológus elnyerte a tetszéseteket és szívetekbe zárjátok ezt a blogot, mert szívünk lelkünk benne van. Minden esetre nagyon kérünk benneteket, hogy hagyjatok nyomot ( komi, pipa, feliratkozás) hogy megtudjuk mi a véleményeteket. Sok puszi,

Vikk & Brigi ♥